Információk Polgári és Katasztrófavédelemmel kapcsolatban
A polgári védelem feladatai
A polgári védelem olyan össztársadalmi feladat-, eszköz- és intézkedési rendszer, amelynek célja a katasztrófa, illetve fegyveres összeütközés esetén a lakosság életének megóvása, az életben maradás feltételeinek biztosítása, valamint a lakosság felkészítése azok hatásainak leküzdése és a túlélés feltételeinek megteremtése érdekében.
A katasztrófavédelem nemzeti ügy. A védekezés egységes irányítása állami feladat. Minden állampolgárnak, illetve személynek joga van arra, hogy megismerje a környezetében lévő katasztrófaveszélyt, elsajátítsa az irányadó védekezési szabályokat, továbbá joga és kötelessége, hogy közreműködjön a katasztrófavédelemben.
A védekezést és a következmények felszámolását az erre a célra létrehozott szervek és a különböző védekezési rendszerek működésének összehangolásával, az állampolgárok, valamint a polgári védelmi szervezetek, a gazdálkodó szervezetek, a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az állami meteorológiai szolgálat, az állami mentőszolgálat, a vízügyi igazgatási szervek, az egészségügyi államigazgatási szerv, az önkéntesen résztvevő társadalmi szervezetek, valamint az egyesületek és az erre a célra létrehozott köztestületek, továbbá nem természeti katasztrófa esetén annak okozója és előidézője, az állami szervek és az önkormányzatok (a továbbiakban együtt: katasztrófavédelemben résztvevők) bevonásával, illetve közreműködésével kell biztosítani.
A katasztrófavédelemben részt vevők biztosítják az állampolgárok tájékoztatásához szükséges információkat az életet, testi épséget, az anyagi javakat és a környezetet veszélyeztető hatásokról.
A katasztrófavédelem a különböző katasztrófák elleni védekezésben azon tervezési, szervezési, összehangolási, végrehajtási, irányítási, létesítési, működtetési, tájékoztatási, riasztási, adatközlési és ellenőrzési tevékenységek összessége, amelyek a katasztrófa kialakulásának megelőzését, közvetlen veszélyek elhárítását, az előidéző okok megszüntetését, a károsító hatásuk csökkentését, a lakosság élet- és anyagi javainak védelmét, az alapvető életfeltételek biztosítását, valamint a mentés végrehajtását, továbbá a helyreállítás feltételeinek megteremtését szolgálják.
Polgári védelmi feladatok:
- a lakosság felkészítése a védekezés során irányadó magatartási szabályokra,
- a polgári védelmi szervezetek létrehozása és felkészítése, valamint a működéshez szükséges anyagi készletek biztosítása,
- a tájékoztatás, figyelmeztetés, riasztás,
- az egyéni védőeszközökkel történő ellátás,
- védelmi célú építmények fenntartása,
- a lakosság kimenekítése, kitelepítése és befogadása,
- gondoskodás a létfenntartáshoz szükséges anyagi javak (különösen víz-, élelmiszer-, takarmány- és gyógyszerkészletek, állatállomány) és a kritikus infrastruktúrák védelméről,
- a kárterület felderítése, a mentés, az elsősegélynyújtás, a mentesítés és a fertőtlenítés, és az ezekkel összefüggő ideiglenes helyreállítás, továbbá a halálos áldozatokkal kapcsolatos halaszthatatlan intézkedések,
- a települések kockázatértékelésen alapuló veszélyeztetettségének felmérése,
- a veszély-elhárítási tervezés, szervezés,
- közreműködés a kulturális örökség védett elemeinek védelmében, a vizek kártételei elleni védekezés külön jogszabályban meghatározott feladatainak ellátásában, a menekültek elhelyezésében és ellátásában, továbbá a tűzoltásban, és a nemzetközi szerződésekből adódó tájékoztatás és kölcsönös segítségnyújtás feladatainak ellátásában.
A polgári védelmi szervezet önkéntes és köteles személyi állománya útján a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvényben (továbbiakban: Kat.), valamint a katasztrófák elleni védekezés egyes szabályairól szóló 62/2011. (XII.29.) BM rendeletben meghatározott feladatokat lát el.
A lakosság riasztása (riasztási jelek), polgári védelmi szervezetek riasztó-értesítő rendszere.
A lakosság riasztásának és veszélyhelyzeti tájékoztatásának módjai:
- elsősorban közérdekű közlemény közzétételével, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően,
- a lakossági riasztó rendszer eszközeivel,
- a technikai feltételek megléte esetén elektronikus hírközlési szolgáltatások igénybevételével,
- a helyben szokásos módon (hangosbemondó, hírvivő, falragaszok),
- a riasztás és veszélyhelyzeti tájékoztatás közzétételére alkalmas, helyben rendelkezésre álló egyéb eszközökkel, így a rendvédelmi szervek, magánszemélyek élőbeszéd sugárzására alkalmas kihangosító eszközei, valamint kézi kihangosító eszközök,
A közérdekű közleményt a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve által kiadott tartalommal kell közzétenni, melyet a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve zártrendszerű kommunikációs csatornán ad át.
A szöveges közlés tartalmazza:
- a bekövetkezett esemény pontos helyét és idejét,
- az esemény várható hatásait,
- az okozott hatás kiterjedését,
- a keltett hatás várható időtartamát,
- a követendő magatartási szabályokat,
- a további tájékoztatási lehetőségeket.
A lakossági riasztást és veszélyhelyzeti tájékoztatást végzők együttműködnek a hiteles, pontos és gyors tájékoztatás érdekében, melynek során egyeztetik a tájékoztatás fő területeit, az összehangolt információáramlás módját, a közvetlenül és közvetve érintett lakosság körét, valamint a nemzetközi hatásokat. A település katasztrófavédelmi osztályba sorolásával, az annak megfelelően megállapított elégséges védelmi szinttel és a veszélyelhárítási tervben meghatározott helyi riasztási és veszélyhelyzeti tájékoztatással összhangban a polgármester – a hivatásos katasztrófavédelmi szerv helyi szervének közreműködésével – gondoskodik a lakosság mindezekre történő felkészítéséről.
A lakosság riasztása:
A Kat. 20. §-ában és 42. §-ában meghatározott bejelentések értékelése után és katasztrófaveszély esetében a felkészülés során, valamint veszélyhelyzet esetében, az emberi élet és a létfenntartáshoz szükséges anyagi javak mentése érdekében a rendelkezésre álló riasztó-, illetve tájékoztató rendszertől függően szöveges közléssel, illetve a meghatározott szirénajelekkel jelezni kell az esemény valószínű bekövetkezését vagy annak elmúlását (a továbbiakban együtt: katasztrófariasztás), illetve haladéktalanul közölni kell a lakossággal a követendő magatartási szabályokat.
A katasztrófariasztás elrendeléséért felelős:
- országos vagy több megyét érintő veszélyeztetettség esetében a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter – a Kormány utólagos tájékoztatásával – a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve útján,
- vármegyei, fővárosi szintű veszélyeztetettség esetében a vármegyei, fővárosi védelmi bizottság elnöke – a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter utólagos tájékoztatásával – a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szerve útján,- település veszélyeztetettsége esetén a polgármester – a vármegyei, fővárosi védelmi bizottság elnöke utólagos tájékoztatásával – a hivatásos katasztrófavédelmi szerv helyi szerve útján,
- a gazdálkodó szerv területén a gazdálkodó szerv vezetője, a polgármester és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv helyi szervének egyidejű tájékoztatásával.
Polgári védelemmel kapcsolatos jogszabály:
402/2022. (X. 24.) Korm. rendelet a polgári védelmi kötelezettségről
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a2200402.kor
További információk a polgári védelemmel kapcsolatosan:
https://www.katasztrofavedelem.hu/265/mi-a-polgari-vedelem
Elérhetőségek:
Horváth Tamás tű. főhadnagy
katasztrófavédelmi megbízott
Telefon: +3696/242855
E-mail: kapuvar.kk@katved.gov.hu
Cím: 9330 Kapuvár, Szent István király u. 21.
Ügyfélfogadási idő:
péntek 9.00-10.00 telefonon egyeztetve
Tóth Péter
közbiztonsági referens
Telefon: +3696/596010
E-mail: toth.peter@kapuvar.hu
Cím: 9330 Kapuvár, Fő tér 1.
Ügyfélfogadási idő:
hétfő 8.00-16.00
kedd 8.00-16.00
péntek 8.00-12.00
telefonon/e-mailben előre egyeztetve