Kapu vára

A VÁR TÖRTÉNETE 1709-IG

1387. május 17-én Semptén kelt oklevelében Zsigmond király utasította a győri káptalant, hogy Kanizsai János fiait iktassa be Kapu várának és tartozékainak birtokába, mivel azt nékik adományozta " falvaival, adóival, egyházainak patronátusságával, művelt és műveletlen földjeivel, rétjeivel, legelőivel, erdeivel, ligeteivel, vizeivel, halaival, malmaival, gázlóival és egyéb más alkalmatosságaival egyetemben". A vár ezzel megszűnt királyi birtok lenni. A várhoz egy 1492-ben készült összeírás szerint a következő helységek tartoztak: Beled, Kecöl, Pápóc, Szil mezőváros, Bodonhely, Szentmihályi, Ikrény, Barbacs, Sárkány, Bogyoszló, Tamási, Babót, Hidász, Vitnyéd, Szergény, Szentmiklós, Süttör, Hegykő, Homok, Széplak, Csepreg mezőváros, Lövő, Horpács, Iván, Csapod, Újkér és Keresztur mezőváros.

1536-ban a Kanizsai család férfiágon kihalt. Az egyetlen leány, Kanizsai Orsolya kezével a család birtoka Nádasdy Tamásé lett. A vár ezidáig jóformán csak őrhely szerepét töltötte be. 1541-ben elesett Buda, s a Bécs ellen készülő török csapatok betörtek a Rábaközbe. A támadások kivédésére megkezdődött a kastélyok és várak megerősítése. Nádasdy 1542-ben Sennyei Ferencet nevezte ki kapui várnaggyá, aki a következő esztendőben az árkokat újra ásatta és belül latorkerttel vétette körül.

1549-ben a vár építésén olasz mesterek dolgoztak. 1552-ben Bernát mester, 1571-ben pedig Pietro Orsolino tevékenykedett a vár megerősítésén.

Egy 1587-ben készült összeírás a vár lakóhelyiségein kívül (sütőház, öreg szoba, az úr szobája stb.) számos gazdasági célú tárházat (pl. sáfár ház, életes ház, ecetes ház, káposztás ház, torony alatt való pince) sorol fel, ami arra vall, hogy a vár nemcsak katonai, hanem gazdasági központ szerepét is betöltötte.

Ide gyűjtötték és tárolták a várhoz tartozó falvak beszolgáltatott terményeit, a majorok gabonáját és a szentmiklósi szőlők borát. A vár körül kialakult katonatelep a 16. század közepén már mezőváros volt. 1587-ben 37 család lakta.

A török kiűzését követően Magyarországon berendezkedő császári hadvezetés, a várak egy részének lerombolását határozta el, nehogy egy esetleges fölkelés támaszpontjául szolgáljanak. A lerontandó várakat hat csoportba sorolták. Kapuvár a hatodik kategóriába esett.

1703-ban kitört a Rákóczi-szabadságharc, a Rábaköz hadszíntérré vált. A mindennapossá váló csatározásokról Grubacsevics Ferenc tiszttartó rendszeresen tájékoztatta a Kismartonban tartózkodó Eszterházy Pál nádort:
"…a Kurutzság annyira el szaporodott, hogy akár vizen, akár mezőn akár erdőn embernek keviss maradása vagyon… Kuruczok falurul falura szüntelenül járnak, a napokban Török István Úr katonáj és Szalla vármegye hajduj bé jüttek a Rába között, s Vittnyéd felj mind a két Rábán az hidakat tövibül le vagdolták fáit el egettik, annak utána bé jüttek városra [Kapuvárra], vár előtt lévő házoktúl bé puskásztak egy darabik, ugyan egy hajdujuk el és esett, annak utána el mentek".

1704-ben a vár még a császáriak kezén volt. 1705 decemberében, a dunántúli hadjárat során Bottyán János ostrommal vette meg. A falak rövid ideig tartó lövetése után a Kis-Rába vizét más mederbe tereltette. A szárazon maradt várárkot a Hanyban vágatott rőzsével betömette, és a várat egyetlen rohammal elfoglalta.
Cziráky László várkapitánytól Starhemberg foglalta vissza Kapuvárt, de 1707-ben Bottyán kurucai másodszor is kiűzték Starhemberg Guido vasasait.
A trencséni csatavesztéssel a szabadságharc sorsa megpecsételődött, a kurucok a Dunántúl földadására kényszerültek. Eszterházy Antal generális 1709 júliusában a várat kiüríttette, s hogy az a labancok kezén erősségül ne szolgáljon, leromboltatta.

A KASTÉLY TÖRTÉNETE A 18. SZÁZAD KÖZEPÉTŐL 1864-IG.

Ennek a kastélynak volt rövid ideig lakója a legendás víziember, Hany Istók. Az erdőben talált és 1749. március 17-én a kapuvári templomban megkeresztelt 8 év körüli fiú történetét a szájhagyomány kiszínezte:
"Valamikor réges-régen - így mesélik az öregek - kapuvári halászok fönt a Hanyban egy gyereket fogtak ki a Király tóból, aki ugyan teljesen meztelen volt, de mégsem fázott, mert testét halpikkelyek fedték. Félig ember volt, félig hal: ujjai között úszóhártya feszült. Főtt ételt nem evett meg, kígyókkal, békákkal táplálkozott. Behozták a kapuvári várba, s mivel nem tudták, hogy meg van-e keresztelve, hát megkeresztelték. A keresztapaságot maga a tiszttartó vállalta. A keresztségben az István nevet kapta, s mert a Hanyban találták, hát elvezeték Hany Istóknak. Hany Istók félt az emberektől. Rúgott-harapott, ha a közelébe mentek. Legszívesebben a vár sötét folyosójának zugaiban bújt meg, vagy a várat körülvevő vizesárokban úszkált. Később, mikor már hozzászokott az emberi társasághoz, eltűrte, hogy ruhát adjanak rá, hogy felöltöztessék. Akkor volt a legboldogabb, amikor piros nadrágot adtak rá. Befogták a konyha körüli kisebb munkákra is, fát aprított, vizet hordott, sepregetett. Rákapott lassan a főtt ételre is, de azért, ha szerét ejthette, szívesebben evett békát. Beíratták iskolába is, ahol a mester sokszor megfenyítette, mert kötekedő, verekedős volt. Telt-múlt az idő, Istókból legény lett. Volt a tiszttartónak ugyanakkor egy lánya, Piroska volt a neve, aki körül szívesen legyeskedett, végül szerelmes lett bele. Nem csoda hát, ha igen bánkódott, amikor Piroska a kezét nem neki, hanem másnak nyújtotta, s ezzel a bizonyossal meg is esküdött.
Javában állt a lakodalom, a vigasság, amikor Hany Istók is beállított a lakodalmasokhoz és egy kendővel letakart tálat helyezett az asztalra. Amikor a vendégek kíváncsiskodva felemelték a kendőt, a násznép nagy riadalmára a tálból békák ugrottak ki, kígyók másztak elő. Ekkor a hajdúk megfogták Hany Istókot, jól elverték, s aki aztán bánatában, hogy kedveskedni akarásait félreértették, beleugrott a Rábába és örökre eltűnt".

1843-ban a Major utca egyik házában tűz ütött ki. Csakhamar lángokban állt az egész város.
Leégett a templom, a serfőzőház és a kastély tetőzete is. A tűzben megrongálódott épület helyreállítására tervek készültek, mi több, - történetében nem utoljára - fölmerült a lebontásának gondolata is. Helyére az uradalom szerény, klasszicista kastély építését tervezte. Végül csupán a károk kijavítására került sor.

1864-TŐL NAPJAINKIG

Lényegében változatlan, 18. századi állapotában érte meg a kastély a 19. század második felét, amikor 1864-ben az uradalommal együtt bérbevette és családjával beköltözött Berg Gusztáv báró.

Az egykori várudvart szegélyező magtárak és istállók a szomszédos major épületeivel még a korábbi gazdasági központ képét mutatták.
Ez a kép egészült ki a Rábáig nyúló várkertben a kor divatjának megfelelően felépített üvegházzal, kerti pavilonnal, teniszpályával, fürdőházzal, a századforduló főúri lakhelyének tartozékaival.
Az így kialakult együttest az első veszteség akkor érte, amikor 1941-ben a Sopron-győri országút újonnan épített szakasza az egykori vár területét keresztülszelte. A II. világháború hadi eseményeit a kastély és környezete különösebb károsodás nélkül vészelte át. 1945 után köztulajdonba került.

A kastély parkjának fáit, amelyek együttese ritkaságszámba ment, kiirtották. A rongálás már addig fajult, hogy illetékes szervek a kastély lebontását határozták el. A bontás ellen a község elöljárósága sikerrel fellebbezett. Az épületen kisebb állagmegóvó munkát végeztek, majd itt helyezték el a gépállomást, ami azt jelentette, hogy az egykori park helyén gépszíneket emeltek.

1957 és 1960 között került sor a kastély felújítására, amely ismét jelentős átépítéssel járt. Az átalakítást különösen az udvari homlokzat sínylette meg, értékes, 19. századi részleteit nem állították vissza.

.