Szigethy Attila (1912-1957)

Parasztpárti politikus. Kapuváron járt elemi és polgári iskolába, késõbb a Soproni Erdõmérnöki Fõiskolán, l. tagozaton szerzett erdõgazdasági oklevelet. 1929-tõl díjnok lett a Kapuvári Járásbíróságon, majd a helybeli iparosok meghívták körzeti ipartestületi jegyzõnek, ezt a feladatot 1949-ig látta el.

A világháború alatt támogatta az antifasiszta ellenállókat, többeknek nyújtott átmeneti menedéket. 1944-tõl részt vett a Békepárt néven újjáalakult kommunista párt tevékenységében. 1945-tõl a Nemzeti Parasztpárt kapuvári szervezetének titkára, megyei pártelnök, majd az NPP fennállásának legutolsó szakaszában Sopron megyei titkár.
1947-ben a Nemzeti Parasztpárt tagjaként országgyûlési képviselõvé választották. Mandátumát 1957-ig megtartotta, noha a kommunista pártba nem lépett be.
1950-tõl a Gyõr-Sopron megyei tanács elnökhelyettese volt.

1953-ban elkötelezte magát Nagy Imre politikája mellett. 1954-ben a reformok mögé sorakozó Magyar Írók Szövetségének Gyõri Csoportja õt tekintette irányítójának, októberben pedig õ lett a Hazafias Népfront Gyõr Megyei Szervezetének alelnöke.

Rákosi hatalmának ismételt megerõsödésekor megtört fölfelé ívelõ politikai karrierje is. Az 1954. évi tanácsválasztáskor már a VB jelölõlistájára sem került fel. Rövid ideig állás nélkül maradt, majd a papíron még létezõ Nemzeti Parasztpárt budapesti központjában hoztak létre számára politikai munkatársi állást, majd Erdei Ferenc segítségével a Kistölgyfamajori Állami Gazdaság igazgatójává nevezték ki. A forradalom kitörésekor is itt dolgozott.

1956. okt. 26-án õt választották a Gyõri Nemzeti Tanács elnökévé. Az okt. 30-án megalakult Dunántúli Nemzeti Tanács elnöke is õ lett, amiként beválasztották az újjászervezett Petõfi Párt (Nemzeti Parasztpárt) vezetõségébe is. Határozottan és félreérthetetlenül Nagy Imre oldalán állt, a szenvedélyek csillapítására és a szélsõségek megfékezésére törekedett. Eredményesen akadályozta meg a fegyveres harcot, az esetleges ellenkormány megalakítását. Szorgalmazta az ÁVH felszámolását és a forradalmi szervek kiépülését, elismerését, igyekezett ezek tevékenységét a megyében, majd október 30-ától az egész Dunántúlon koordinálni. Október 31-én a Dunántúli Nemzeti Tanács küldöttségének élén a parlamentben tárgyalt Nagy Imrével és Tildy Zoltánnal.

1956. nov. 4-e után a szovjet hadsereg segítségével szervezõdõ hatalom “védõõrizetbe" vette, de az ekkor még küzdõképes néptömegek nyomására visszakapta szabadságát. A forradalom alatt megindított Hazánk címû lap felelõs kiadója volt, és 1956 decemberében kezdeményezte a Soproni Napló nevû idõszaki lap megindítását. A Kádár-rezsim megpróbálta megnyerni, így tagja lett a Hazafias Népfront 1957 tavaszán Bulgáriába utazott delegációjának. 1957 elején a Gyõr-Sopron megyei képviselõi csoport munkájában is részt vett, de az 1957. máj. 9-én összeült országgyûlésben már azt állították róla, hogy mandátumáról lemondott. 1957. máj. 3-án tartóztatták le. Május 17-én cellájában öngyilkosságot kísérelt meg. A gyõri Honvédkórházba szállították, másnap kiugrott az ablakon. 1957. augusztus 12-én, máig tisztázatlan körülmények között, harmadik “öngyilkossági kísérletével" vetett véget életének.